Manapság talán a mindennapok mókuskerekében forogva, élve elfelejtjük néha, hogy alapvetően a jóság bennünk van, azonban fontos folyamatosan megőrizni azt, ha ebben az irányban szeretnénk tovább is haladni.
Mi a jóság? Egy picit kutakodva a témában, először a szó jelentését érdemes megvizsgálni. A jóságnak jelentései a következők is lehetnek:
- Jelenthet “magas minőséget”, kedvező, elfogadható tulajdonságot, mint az édesanyák szeretete, akik a gyermekeiknek mindig a jót, a legjobbat szeretnék adni.
- Lehet egy olyan udvarias készség, amely a szeretetből fakad és jóindulatú. Egy emberi tulajdonság, amelyben a személy barátságos és humánus hozzáállással rendelkezik.
- Plusz lehet még segítőkész cselekedet is, amely a jóságból ered, vagyis emberséges gondolkodás, amely a segítőkészségben, tettek formájában nyilvánul meg.
Gyerekkorban is sokszor hallhattuk, hogy ezt ne csináld, mert az rossz, ez a jó cselekedet, ebbe az irányba fordulj inkább. Gyerekként is megtanulhattuk a jóság megnyilvánulásait és akár hatásait az életben. Ha rosszat tettünk, akkor nem járt a jutalom, ha jót cselekedtünk, akkor például az élet, szüleink “megajándékoztak” mosollyal, boldogsággal, finomsággal, apró ajándékkal akár.
Ugyanakkor minden egyénnek lehet saját értékrendje és más-más dolgot tarthat a saját élete, tapasztalatai alapján jónak. Jelenleg nem a jó és rossz közötti különbség a cikkünk témája, hanem a bennünk rejlő jóság megőrzése, hiszen mindenkiben benne van a jóság, a kérdés az, hogy azt mennyire erősítjük magunkban időről időre.

Egészséges életmód
Szokták mondani, hogy “ép testben ép lélek”. Hogy mi köze ennek a jósághoz? A fizikai testünk és a lelkünk szorosan összefügg, egyik sincsen meg a másik nélkül. A testnek szüksége van a lélekre és fordítva, egymást tudják támogatni is természetesen. Foglalkozzunk most a testünkkel egy kicsit elsőként!
Gyermekkorban sokszor hallhattuk azt is: Egyél sok gyümölcsöt, zöldséget…! Mindenféle sztereotípia ellenére nagyon is jó dologra neveltek a szülők és a legjobbat szerették volna elérni. A zöldség és a gyümölcsök önmagukban vitaminforrások, magukban hordozhatják energetikailag a gondoskodást, a szeretetet, a napfény általi növekedésükkel pedig plusz energiát adhatnak a szervezetnek. A színekben pompázásuk pedig valljuk be, szemet, lelket gyönyörködtető, amikor a tányérunkon lehet az a sok-sok szín és ízvilág.
A helyi zöldségek, gyümölcsök az adott területen élők energiáit tudják segíteni, erősíteni az immunrendszert, ami által a szervezet ellenállóbb lesz, azaz a fizikai testünk. A testünk épségének megőrzésében segíthetnek még a helyi “specialitások” is, amelyek mind azt hivatottak elérni, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Ha a fizikai testünket vitaminokkal, ásványi anyagokkal támogatjuk meg, akkor bizony az egészségünket, a lelkünket és a bennünk rejlő jóságot is tudjuk bizonyos szinten erősíteni, persze ez még korántsem minden.
Muszáj szót ejteni ugyanakkor a húsról is, hiszen az adott állat félelemtől átjárta testének táplálékként való szervezetünkbe juttatása kevésbé hathat előnyösen a lelkünkre, energiáinkra. Persze ez szintén egyénfüggő, hogy ki hogyan tud az ilyen étrenddel, életmóddal, szemléletmóddal azonosulni. Ugyanakkor nagyon fontos megjegyezni azt is, hogy nem lesz kevésbé jó valaki azért, mert húst eszik, egyszerűen más az energiája a húsos ételeknek, mint a zöldségeknek, gyümölcsöknek. Igazából a húsos ételek evése mellett is sokszor érdemes heti, havi húsmentes napokat tartani, hogy a szervezetünket picit tisztítsuk, hiszen könnyebben emészthetőek a zöldségek, gyümölcsök.
A tiszta víz hasonlóan tudja átmosni a szervezetet és talán felszabadító érzést is tud nyújtani. Figyeld meg magadon, hogy ha üdítőt iszol milyen érzésed van 1 nap után és ha 1 napig csak tiszta vizet iszol, hogyan érzed magad. Ezek nem nagy dolgok, de hatásosak, hogy segítsenek téged a benned rejlő jóságodat építeni, még erősebbé tenni.

Sport
A testnek és a szellemnek egyaránt fontos az aktív mozgás, a különféle sportok. Hiszen a friss levegőn való edzés vagy a levegővételekre való koncentráció építi a testet és például minőségibb alvást is eredményezhet. A zöldben, természetben való séta a szemünknek, a lelkünknek is jót tehet, hiszen a csend és a természetes hangok minden érzékszervünkre jó hatással bírhatnak.
Az aktív mozgás segít megismerni a testünket, a határainkat akár, segít egészségesnek maradni és a pozitív hozzáállásunkra is hatást gyakorolhat. Aki ugyanis rendszeresen sportol más-más örömöt talál a mindennapokban, energikusabb lehet, arról nem is beszélve, hogy ha mindezt közösségben teszi, akkor még a mentális egészségéhez is hozzátehet.
A sporttal, jógával erősíthető a belső béke, kevésbé ragadhatunk bele egy adott szituációba általa és ha jó vagy akár szimplán saját egyéni eredményeket érünk el, akkor bizony boldogsággal tölthet el. A boldogság, a kemény munka gyümölcse utáni kellemes érzés segítheti, erősítheti a bennünk lévő jóságot.

Kommunikáció
Beszélgessünk! Beszélgessünk másokkal, barátokkal, mentorral, coach-csal, pszichológussal, kinek milyen támogatásra van szüksége. A beszélgetéssel ugyanis oldhatjuk a bennünk felgyülemlett feszültséget és megszabadulhatunk bizonyos lelki terhektől. A lélek ilyen szintű felszabadítása pedig építheti a bennünk rejlő jóságot.
Nézzünk egy példát!
A munkahelyen történt egy nagyobb volumenű konfliktus, adott munkatárs nem csinálta azt, amit kért a főnöke és a tette még előnytelen is volt a cég számára. Olyannyira elharapózott a dolog, hogy a vezető kényszerszabadságra küldte a munkatársat. Munkatárs hazament fáradtan, szomorúan, nem beszélte ki magából, csak magában tartotta. Majd jött a kisfia és vele is veszekedésbe fordult a beszélgetésük. Anyuka végül abszolút pesszimista hangulatba került, úgy döntött iszik egy pohár bort, hátha az majd jót fog vele tenni, de lelkileg rosszabb lett. Mi történt volna, ha a munkatárs a munkahelyi konfliktust követően már beszél valakivel, aki segít neki, akár csak meghallgatni? Anyuka megkönnyebbült volna, megláthatta volna a kiutat, sőt boldogabb lett volna a kisfiával, lehet együtt néztek volna meg egy filmet és kevésbé választotta volna az alkohol “feszültségoldó hatását”.

Boldogság
A boldogság, a szeretet erősítésével bizony-bizony erősíthető a jóság is. Ha boldogok vagyunk optimistábban látjuk a világot, a szeretet segít bennünket és a körülöttünk lévőket is. Tápláljuk a boldogságot magunkban! Könnyű mondani, gondolhatnánk, de mint mindenért, ezért is fontos tenni akár a mindennapokban is. Ha van egy kedves hobbink, akkor foglalkozzunk kicsit azzal is, adjunk magunknak napi szinten “én-időt”, hiszen ezen apróságok által szervezetünkben a boldogsághormonok is tudnak termelődni. Ha virágokkal szeretsz foglalkozni, akkor érdemes napi pár percet ennek a hobbidnak szentelni az időt. Ha ez napi 10 perc, akkor annyi, ez inkább rajtad múlik.

Szeretet
Kevésbé egyszerű téma, valahol mégis az. Kérdés, hogy a magunkban lévő alap szeretetről beszélünk, vagy amit érezhetünk a világ, mások, családtagok iránt. Hogyan táplálhatjuk a szeretetet, hogyan őrizhetjük meg ezt az érzést önmagunkban? Nos, már gyermekkorban kialakulhatott bennünk ez az őszinte, tiszta, örömteli érzés, ha valami, valaki kedves volt a számunkra, egyszerűen tudtuk, szeretjük és kész.
Nem a fogalmat érdemes boncolgatni, egyszerűen az érzést fontos erősíteni magunkban és erre gondolni még akkor is, amikor kevésbé jó szituáció vesz minket körül. A szeretettel ugyanis sok-sok minden elérhetővé válik érzelmi síkon és a szervezetünkben is. A szeretet olyan érzés, ami segít nekünk átvészelni dolgokat, segít megőrizni önmagunkban a jót és táplálni azt. A szeretet érzését elővenni egy adott, elrejtett fiókból pedig úgy tudjuk, ha emlékezünk a jóra, emlékezünk a kedves emberre előttünk, még akkor is, amikor már elharapózott egy adott szituáció.

Alázat
A szeretettel fordulást valaki felé pedig sokszor mélységes alázattal tudjuk megtenni. Nehéz téma bizony, ez az alázatos dolog megfoghatatlan, mégis köztünk van és kevés alkalommal tudjuk valóban megmagyarázni. Az alázat mondhatnánk egy életforma, kevés ember tudja valóban gyakorolni, ám, aki képes rá, előtte a világ is más színben pompázik.
Olyan engedelmes, udvarias, etikus magatartás ez, amely átsegíthet egy konfliktuson oly módon, hogy hallgatással, szerénységgel, de kedvességgel éri el az illető azt például, hogy a másik fél számára kiderüljön, hogy mennyire kevésbé volt jó (akár saját számára is) az adott szituációba való “menekülés”.
Az alázatos viselkedés nem meghunyászkodás, alárendeltség, sőt olyan mondhatnánk talán magasztosabb magatartásnak is, amelyben a másik felet hagyjuk ráébredni a jó útra való lépés megtételére. Kellő alázattal pedig az önmagunkban lévő jóságot tudjuk erősíteni és megőrizni, ugyanis egy veszekedésbe meneküléssel csupán a haragunkat, a konfliktust magát táplálhatjuk.
Megannyi jóság felé vezető utat lehetne mondani, példálózni, de mindenkinek magának szükséges néha rájönnie, hogy mi töltheti el a lelkét boldogsággal, a szívét szeretettel, a szellemét alázattal és a testét egészként való értelmezéssel. A jóság útja nem mentes a kanyaroktól és néha rálép az ember egy-egy macskakőre, de ha stabilan ezen az útvonalon igyekszünk haladni, azt a testünk és a lelkünk is meg fogja tudni hálálni.