ÁLLATBARÁTSÁG

„Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.”  /Anatole France/

MI KÖZE MINDENHEZ A HÁZI KEDVENCEKNEK?

A cicák, kutyák vagy más háziállatok mind jók, még akkor is amikor a mély, hangos ugatástól nem tudunk aludni, vagy amikor a folyamatos cicanyávogástól már a plafonra másznánk.

Ők mindig jeleznek nekünk, csak mi nem értjük megfelelően őket.

Sajátos nyelvezetük van, amit az idő múlásával és sok-sok odafigyeléssel megérthetünk, ha nyitottak vagyunk rá.

Az állatok mindig kommunikálnak velünk, segítenek, óvnak a bajtól és ott vannak, mikor nem akarunk senkit magunk köré. Szeretnek akkor is, ha rossz döntést hoztunk, segítenek akkor is, amikor nem is sejtjük.

A létezésük és a szeretet, amit egy ember általuk, velük átélhet az maga a CSODA.

Figyeld meg őket

  • kommunikálnak
  • szeretnek
  • óvnak, segítenek
  • hálásak, hűségesek
  • alázatosak
  • óvatosak
  • okosak
  • kíváncsiak
  • könnyen kaphatók a játékra

vagyis olyanok, mint az ANGYALOK, vigyáznak ránk.

Miért?

Ha picit megfigyeled őket, akkor rá fogsz jönni arra, hogy mennyi mindent tudnak adni, mennyi mindenben segítenek és mennyiféle tulajdonságuk van.

Teljesen más érzéseket fogsz érezni, teljesen más oldalról fogod látni őket és ha úgy adódik, a szemléletedet, az életedet is máshogyan fogod élni a továbbiakban.

Egyszerűen látni, érezni fogod, mi a helyes a saját utadon is, kapcsolatba léphetsz velük és mélyebb érzéseket élhetsz általuk meg, sőt akár igazi magasságokba repíthetik a gondolataid, csak figyelni és hallgatni kell csendben őket.

És igen, még mindig az állatokról beszélek.

Nézzünk pár példát a fenti állításaimra!

KÜLÖNFÉLE ÉRZÉSEK ÉS LEHETŐSÉGEK

Kis csalafintaság, eszesség, huncutság kíváncsisággal ötvözve, na ilyenek a cicák. Dörgölőznek, kedveskednek, amikor ők akarnak. Dorombolnak, amikor a legnagyobb szükség van a jelenlétükre, amikor szomorúak vagyunk vagy mikor csak fáj valami. Okosak, hamar is tanulnak, nehezen lehet őket többször csőbe húzni. 

A kutya mindvégig hűséges, imád játszani, ha szomorú a gazdi, akkor odaül mellé. Igazi barát tud lenni, nagyon hálás, ha kaját kaphat, szereti a figyelmet és nagyon tudja, ha valami rosszat csinált a gazdinak. Aranyos kutyatekintettel jelzi, mint ahogy azt az embert is, aki a gazdijának nem akar jót.

Imádják a szabadságot, olyan önfeledten ugrálnak, mint ahogyan mi talán gyermekként pár évesen. A fajtájuk minden színe csodálatos, egyszerűen szépek és kedvesek a számunkra, mindegy milyen a külsejük. Mi a belsőt, a lelküket szeretjük, ahogyan odajönnek és megsimogathatjuk a puha bundájukat, ahogyan mozog a pici orruk.

A galamb a béke jelképe, hiszen igen békés állat, szárnyall és repül szabadon, tudja mi a szabadság. Párját pedig csak akkor hagyja el, ha az meghalt. Kicsinyeit óvja és mindent megad nekik, akár hetekig képes fészket építeni apró ágakból, rendesen megdolgozik azért. A galamb pár néha puszit ad egymásnak, néha ölelkeznek és szorosan összebújnak.

Te hogyan látod?

Felfedeztél hasonlóságot az emberi élet, az egyes tulajdonságok és az állatkák között?

Ugye, milyen ösztönösen viselkedhetnek és mennyi minden figyelhető meg általuk?

CSENDBEN FIGYELJ ÉS TANULJ TŐLÜK

Mindig hálásak lesznek azért, amiért foglalkozol velük. Minél több idődet töltöd el velük, annál nagyobb lesz a kötődés és könnyebben fogod érteni is őket.

Bíznak benned, szeretnek téged, kitartanak melletted, figyelnek rád, még akkor is amikor te ezt elfelejted tán.

Játszani fognak veled, hogy felvidítsanak, együttéreznek, ha arra van szükséged, de tudják, hogy sok mindent köszönhetnek neked.

Ha úgy véled, hogy furcsák ezek a dolgok, akkor csak szeresd őket és meghálálják. Ha azonban a fentieket még jobban meg szeretnéd érteni, még inkább nagyobb összhangra vágysz, netán egyéb tapasztalásokra, akkor írj bátran.

Hiszen olyan mélységekig mehetsz el kisebb rávezetéssel, segítséggel, amelyekről alig álmodtál. Elrepíthetnek előző életekbe, utat mutathatnak a jövőre nézve, láthatsz a segítségükkel varázslatos dolgokat vagy csak éppen megtisztíthatják az utadat, hogy fejlődhess. 

ÍRJ NEKEM!

Adatvédelem

6 + 14 =